Mikor lenne aktuálisabb egy piákról szóló blog elindítása, ha nem Karácsonykor? Bejgli, Reszkessetek Betörők, Last Christmas koppon dzsatubéról...
Mielőtt hozzákezdtem anyagot gyűjteni egy vodkákról szóló könyvhöz, 2011. dereka tájékán, fogalmam sem volt, milyen bugyrai várnak az alholfogyasztás eme szubkultúrájának. Csak egy példa a vesszőfutásomból, illetve mekkora szintű függőségről beszélhetünk, ha az asszonnyal lépten nyomon ilyen kommunikáció-szösszenetek folytak, sokszor több szobát áthidaló hangerőn:
- Már megint a kurva vodkákat basztatod a gépen?
- Ááá, dehogy, csak pucér nőket nézegetek.
- Akkor jó.
Lelkesedés? нет проблем. Amikor felfedeztem egy új márkát, olyan, már-már gyermeki örömöt éreztem, mint amikor a tenyerét dörzsölő Prérifarkasnak leszállítja a GLS a legújabb ACME kütyüt, amitől a szerencsétlen azt várná, hogy végre nyársa lehessen húzni azt a rohadtul idegesítő, duda hangot kiadó, anorexiás madárfajzatot (1971-re datálódik a hajkurászás kezdete). A Gyalogkakukk a valóságban amúgy egy sokkal lassabb állat, mint az üldözője. Mint az közismert.
A kitartással sem volt gond... egy ideig. És akkor nagy levegő: közel ezernyolcszáz !!! különböző vodkamárkát jegyeztem le és derítettem fel a weben egy év alatt. Nem ízesített (infused), nem kevert (blended), hanem tiszta, minőségi vodkáról beszélünk. Kétlem, hogy rá tudnám venni magam, hogy kimazsolázzam, van-e a Földön olyan ország, ahol nem gyártják ennek az italnak valamilyen variánsát, leszámítva Afrika nagy részét és azokat a helyeket, ahol az alkoholfogyasztásért levágják az ember valamelyik testrészét. A lengyel, orosz, ukrán, svéd, finn, amerikai stb. eladásokat vezető brandekkel nagy baj nincs, mármint az is hatalmas lista, de hogy a belső piacokra gyártott, csak egy adott országban/régióban kapható, trendi időket élve, “kézműves” vodkák nyomában jártam, egyre kétségbeesettebben vettem tudomásul, hogy amit csinálok az gyakorlatilag megegyezik azzal, mintha egy lyukas talicskával próbálnám kihordani a homokot a Szaharából. Vagy ezzel: 
Esélytelen, nem csak a feladat volumene miatt, hogy feltérképezzem a már meglévő kínálatot, hanem, mert NAPONTA jelennek meg új márkák. Ki a büdös úristen tudná ezt lekövetni?
A végső döfést olyan kibogozhatatlannak tűnő, a végtelenségbe nyúló mellékszálak adták meg, amik egy szűk, sötét, levegőtlen szobában átvirrasztott éjszakák tömkelegéhez vezettek... volna még, de mivel nem akartam úgy kinézni a végére, mint egy három műszakot vállaló, MÁV call-centeres Drakula, be kellett látnom, a projekt meghaladja a képességeimet. Olló+tápkábel=?
Ahogyan éreztem magam:
Mint az alföldi lápon szügyig süllyedő igásló, oly mélyre lehet ásnia magát az embernek az érdekesebbnél érdekesebb témákban, de a levágott hidrafej effektust nem lehet elkerülni. Perceknek álcázott órák százain keresztül túrhatjuk az ukrán, orosz netsztrádát, cirill betűs weboldalakon, nyelvtudás híján csak google fordítóval (se) értelmezhető cikkek végeláthatatlan során át, tiszavirág életű, pedig ígéretesnek indult luxusmárkák nyomát kutatva, a kulisszák mögött hírességekkel, oligarchákkal és politikusokkal, ahol cégek/gyárak tűntek el úgy a süllyesztőben pikk-pakk, mintha sosem léteztek volna. És amikor egy ügynek a végére érünk, azt hisszük, mindent tudunk, de már azonnal felbukkan egy másik nyom, ami tovább rángat a star wars-i hiperugrás vakító folyosóján.
Mégis lassan pergett az idő, mint az Egy erkölcsös éjszaka című film legendás kártyaparti jelenetében, s kezdtem magamat úgy érezni, mint Christian Bale a Gépész című filmben, amit legalább akkora depresszió végignézni, mint a Tarr Béla életműből egy random kiválasztott tételt, annyi különbséggel, hogy az előbbi alkotás, már csak a színészi teljesítmény miatt is pazarnak mondható.
Egészen gyermekkorig repített vissza az emlékezés időgépe, ahogy az egyik vagy talán a legismertebb szovjet brand kálváriája rajzolódott ki előttem, közben egy belső, addiktív hang győzködött, hogy ezt a fonalat muszáj lesz felgöngyölíteni. Budweiser-i magasságokat elérő jogi hercehurca; ki, hol és hogyan palackozhatja, dobhatja piacra az egyik legikonikusabb és legtöbbet használt koktél alapanyagot az alkoholbiznisz modern krónikájában, amit olyan csavarok dobnak fel, mint a Pepsi felbukkanása a történetben, pedig a hidegháború fénykoráról beszélünk! (A szóban forgó márkáról egy mindent átfogó rész készülőben van, csak ki kell várni!)
Első emlékeim között van, szinte beleégett a retinámba az ikonikus piros-fehér címkés üveg, aranyszínű felirattal, ami oly sokáig fogta a port a konyhaszekrény két végét lezáró polcrendszer legtetején, a szülői ház étkezőjében. Legalább olyan előkelő pozíciót foglal el az agyamban, mint édesapám epic aranyköpése, amikor megkérdeztük tőle, egy Debrecen-Budapest út során, hogy mit jelent az előttünk 70-el száguldó kamionon a kék alapon fehér TIR felirat. "Transport, international, lófasztudja..." - volt a válasz, aminek a felidézése a mai napig könnyt csal a szemembe. Ekkor még olyan időket éltünk, hogy például az M3-as csak Gyöngyösig létezett, így az említett távolságot sem annyi ideig tartott legyőzni, mint napjainkban, illetve a bicepsz-magnó is menőnek számított. (Ha már itt tartunk, az említett üveg a mai napig megvan, cirka 40 éves).
Általában közelebb volt a pirkadat, mint az éjfél mire ágyba kerültem. A végkimerülés szélén a székről lefordulás mindig a pakliban volt, ilyenkor már félperces rémálmok gyötörtek, mint egy átlag Szomszédok epizód közben: "A rideg örökkévalóság dögkútszagú mezején vágtatok, levágottfejű, nikotinsárga foltokkal tarkított pejlovamon, a poros út szélén pedig OKJ-s alkoholisták hörögnek a metiltől."
Amikor már nem éreztem a saját pulzusomat és konkrétan úgy néztem ki, mint az Éjkirály, aki egy non-stop, revütáncos csehó emeletén bérel egy szobakonyhát Novoszibirszk valamelyik lepukkant külvárosában, komolyan fontolóra vettem, hogy leöntöm benzinnel a PC-met a picsába... A monitorom fénye halvány glóriaként világította meg a könyvespolc tetején otthagyott legfrissebb szerzeményemet; egy Virginiában élő barátom 0,7 literes ajándéka kezdett porosodni az USAGI YOJIMBO képregénysorozat mellett. Elismerem, halvány lila gőzöm sem volt róla, hogy Amerikában mekkora biznisz a vodka. Senki sem gondolná, de magára valamit is adó szeszfőzde, legyen szó akár a legkisebbekről, bizony palackoz a fő termék whisk(e)y mellett gint, no meg vodkát. A szép része a dolognak pedig, sokszor ezek tarolják le a legnevesebb szakmai versenyeket, a világ nagy része viszont még csak nem is hallott róluk.
Szemhéjam belső oldalán, mint megfakult mozivásznon, kezdett szellemképes villódzásba a THE END felirat. De mielőtt az idegrendszerem magától nyúlt volna Rivotril után, "csak még ezt az egyet" belső felkiáltással szembe néztem a végső nagy csoporttal. Szauron óta nem látott a világ ilyen tág pupillákat, sorra jöttek szembe a képernyőn egykoron legendás színészek és egyéb hírességek, ahogy a saját vodkásüvegükkel vigyorognak. És nem, nem egy ismert mamut cég PR gépezetének egy random fogaskerekeként kerültek képbe. Nem fizettek nekik egy zsák lóvét, hogy aztán tessék népszerűsíteni XY márkát, mint ahogy azt láttuk például az Elveszett Jelentésben. A csávók konkrétan saját cuccot alapítottak.
(a legfrissebb hír, amit tegnap olvastam a winelovers.blog.hu-n, hogy Kate Hudson állt elő egy King St. nevű vodkával)
"Apu ökölbe szorult keze vagyok".
Remegő szájszéllel, csatakosan álltam a pincében a Maxima PKM 6A tipusú poroltó készülék előtt. Lelki szemeim előtt lejátszódott a mozdulat, ahogy leveszem a helyéről a bruttó 9,8 kg súlyú fém tárgyat, aztán tizennégy másodpercig tartó lépcsőzéssel felérek a földszintre, majd egyetlen csapással működésképtelenné teszem a koponya, kés, bomba, felkiáltójel, rohadt, tetves routert. Amit anno a netszolgáltató munkatársai egy három és fél méter belmagassággal rendelkező helyiség egyik sarkába, ott is a plafonhoz lehető legközelebb szereltek fel, s ennek következtében csak kislétrával lehet a készüléket újraindítani vagy leverni a helyéről. De nem! Egy láthatatlan erő megzabolázta a kezemet. Nagyot sóhajtva beláttam, hogy ez az egész sokkal nagyobb falat, mint eleinte hittem; lehajtott fejjel vonultam vissza a dolgozószobába. Shut down.
Levonva a tanulságot, hiába rendeli a jó kis játékait, ha egyszer az a szemét Gyalogkakukk, mindig meg fogja úszni a rakétákat, sziklaomlásokat meg minden mást... Farkas koma baszhatja, élesbe', hátulró', aztán még a fritzek is meghágják. Igy hát a könyv projekt egy fiókban landolt, egy vasszekrény legalján, majdnem olyan sokáig, hogy már a műanyag lakat is kezdett rárohadni. De aztán...
