Mivel is kezdjük 2020.-ban? A szarrá égett újévi egybe malaccal? Hajnali kettőkor a kanapén tág pupillával a tévére meredő haverokkal, akik életükben először látták az Alkonyattól Pirkadatig-ot és nem tudták eldönteni, hogy ők vannak nagyon bebaszva, vagy ennyire szar ez a film? (Talán mindkettő). Hogy Wright tegnap este megnyerte a darts vb-t? Vagy a Mester talán eddigi legjobb paródiájával, amin azóta sírok, mióta kijött?

 2001 január 2.-án szólt utoljára a kakas, az ország Trianon méretű trashként élte meg, hogy innentől már csak felvételről fog szólni a Jimmy best of. Akkor még középiskolai padokat koptattam, de a mai napig gyötörnek rémálmok, csak éppen nem Vietnámról szólnak, mint Rambó esetében, annál sokkal súlyosabbak. Kémia dolgozatok, dupla, sőt tripla magyarórák, nulladik órás pascal programozás, megfejelve 7. órás matek dolgozattal. A feleségem, ha nagyon forgolódok az ágyban tudja, hogy éppen újraélem a szakrajz órák Sztálingrádját, ilyenkor közénk veszi Borist, a másfél méteres plüss krokodilt, hogy az kapja az állcsúcsonbaszást, hiszen alvás közben is előfordulnak motoros funkciókból eredő ekszidentek, nem csak a Sztory gálán. 

Ahogy így a szilveszter utáni tűzszünetben váltogatom a tévécsatornákat, a lábam keresztbe téve az asztalon, amin bejgli és szendvicsmaradékok száradnak már vagy 36 órája, kibuggyan belőlem valami. Eszembe jut, ahogy édesapám századjára meséli, hogy annak idején, amikor a debreceni katonai reptéren javították a rádiós rendszert és a kantinban nem lehetett mást kapni, mint NAGYBETŰS vodkát meg savanyú cukrot és úgy berúgtak a szovjet tisztekkel, hogy a kollégája, mint a filmekben, lefordult a székről, akkor tudom, hogy a sztori nem kamu, nem a megszépült emlékek hortobágyi délibábját hallom a fülemben csengeni, hanem a kőkemény valóságot.

 A mai fiataloknak, akiknek már végtelen opciót kínál a milliónyi online webshop és gyakorlatilag a postás locsolja a szájukba a literes gréjgúzt, gőze sincs arról, milyen volt nekünk 20+ évvel ezelőtt piához jutni. Ahogy az emlékeket megszépíti az idő, mint az első peepshow élményére, az ember könnyes szemmel gondol vissza, milyen is volt az első találkozása a vodkával, mondjuk tizennégy évesen. Na nem a legalja szemétre kell gondolni, amit nejlonzacskóban vágtak hozzánk, elképesztően olcsón, kevésbé jó megjelenésű, konkrétan szétrohadt fogú, ukrán cigit és “nemakaromtudnihonnanvan!” piát kínáló nepperek a Debrecen áruház környékén, amitől úgy beszakadt az arcunk, mint a csávónak az Indana Jones végén, amikor a szar pohárból itta meg a szprájtot. Hanem mondjuk Royalra vagy Kalinkára, esetleg ARO-ra, miután megnyílt Magyarországon is a Metró áruház. Amik ettől függetlenül szintén az éppenhogy lenyelhető kategóriába esnek, már ha van hozzá egy karton Mirinda, na meg puhadobozos Szofi!!! hogy egy barátom visszarévedéséből idézzek, ami alatt olyan fejet vágott, mint Emily Blunt, ahogy Colbert mesterrel öklendezés-imitáló versenyt tartanak. Abszolút epic...

 Bár a kínálat mára óriásit változott és lényegében nem az a kérdés, hogy lehet-e kapni valamit... tisztelet a kevés kivételnek, a mai fogyasztói (tömény) társadalom, kortól és nemtől függetlenül, majdnem ugyanazon a színvonalon tart, mint annak idején, amikor a katonai UAZ megállt a ház előtt, csengettek és atom részegen beadták apáinkat az ajtón.

Képzeletben egy szórakozóhely pultosával szórakozom.

- Hangar One, van?

- Milyen hangár, hülyegyerek? Ez nem reptér. Na húzzál hazafele!

Tovább kapcsolgatom a csatornákat. Ezeréves ismétlések, szarabbnál-szarabb agymosó műsorok, angol foci, másodosztály. A végére érek a gyógysörnek, amiből nemrég még megfogadtam, hogy sokkal kevesebb fog fogyni idén, már-már ráveszem magam, hogy felálljak és elkússzak a szemetesig, amikor elkap az ijedtség. Mint anno történelem óra előtti szünetben, ahogy mellkason basz a felismerés "apicsábatémazárótírunkésnemkészültem". Lekapom a lábamat az asztalról, kiver a víz, bedobog a szívem, de ahogy jött, úgy is illan el az érzés és megnyugszom. Hatodikáig szabi, el is felejtettem, holnap nincs meló. Visszafészkelem magam a semmit tevés mocsarába, összegyűröm a kiürült sörösdobozt, amitől egy Jordan féle 3 pontos kísérlettel szabadulok meg a konyha irányába. Tekintetem a tévéről az egyik polcon árválkodó üvegre vándorol, ami 36 órával ezelőttig még tele volt, egy nagyon jó szlovén barátomtól kaptam annak idején és itthon egyáltalán nem lehet hozzájutni. Sajnáltam, megbontani, de ha nem teszem, lehet, hogy szegényebbek lennénk egy aranyköpéssel, amit egy hatvanhoz közeli cimborám ejtett el valahol az utolsó deci környékén és így hangzott:

- Mondjál már egy jó csajt!

- Egy jó csajt? - néz vissza összeráncolt homlokkal, ködös tekintettel. - Aki tetszik?

- Jah. Aki nagyon bejön, valami hírességet, tudod a Scarlett Johansson vagy a Béjonszé!

Erre jó fél perc gondolkodás következik.

- Hát a Koncz Zsuzsa nem rossz bőr...

Ismételten B.Ú.É.K.!